2016. október 21., péntek

5.rész

Napok teltek el, de Jan semmit nem kérdezett tőlük, csak csendben ült és nézett maga elé. Éppen a klubban voltak és gondosan ügyeltek rá, hogy ne maradjon egyedül. Míg ő egy újabb fellépés közepén volt, Kyujong és Hyunjoong vigyáztak a lányra és mindenkinek el lett magyarázva a személyzetből, hogy oda megy ahová akar, de vigyázzanak rá és az MBLAQ nem kerülhet a közelébe. Ott ültek a színpadhoz legközelebbi asztalnál és Jan végig őt nézte. Nagyot nyelt, amikor beharapta alsó ajkát. Hirtelen ötlettől vezérelve átugrott az asztalra és lehajolt szerelméhez, majd megcsókolta, miután vége lett a számnak. Megkönnyebbülten sóhajtott bele a csókba, amikor a lány nem tiltakozott, csak válaszolt. 
A tömegben meglátta Lee Joon-t és a bandáját. Azonnal tudta, hogy baj van. Jan hirtelen felállt és elindult kifelé, ők pedig utána. Észrevétlenül követték a lányt és mindenre ügyeltek. Láthatóan nagyon élvezte, hogy "egyedül" sétálgatott. Legalább így megadhatták neki a szabadság érzését, amit még korábban megszokott. A tetőről jól belátták a környéket, így akkor is szem előtt volt, ha nagy tömegbe került. Kyujong a tömegben követte a lányt arra az esetre, ha valaki meg akarná támadni. Elmosolyodott, mert csak azokon az utcákon sétált, amiken korábban is közlekedett. Öröme korainak tűnt, mert valami a sötétben elkezdte követni Jan-t. A jelent meglepően ismerős volt. Az MBLAQ egy ugyanolyan szörnyet küldött rá, mint amilyet korábban. A céljuk az volt, hogy beszoríttatják vele, míg odaérnek.

- Rohadékok! - szitkozódott magában.

Összenézett a többiekkel és folytatták útjukat tovább. Az ilyen esetekre megvolt a tervük. Számoltak Lee Joon-ékra is. A következő pillanatban olyan történt, amire nem számított. Jan megállt és csak várt. Finoman hátra fordította a fejét, mintha észrevette volna a közeledő veszélyt. Hallotta a zihálását és tudta, hogy készül valamire. Közelebb merészkedett és akkor látta, hogy az épületeket nézegeti. Vele szemben ott volt az utca, ami visszavezette a házhoz, de nem értette mire várt. Villámcsapásként érte a felismerés, hogy szerelme megakar küzdeni a szörnyeteggel. Azzal, hogy a fürdőben csók közben megitatta a vérrel felébresztett benne valamit, mint amikor kiakadt és vámpírként kitette Lee Joon szűrét a házból. Jan természete lenyűgözőbb volt, mint eddig képzelni merte, hisz amikor igazán veszélyben érezte magát, előtört belőle.
Érdekes volt végignézni, ahogy ösztöneinek engedelmeskedve szép lassan kiengedte a benne lakozó szörnyeteget. Idegei pattanásig feszültek és várta a pillanatot, amikor közbeléphet. A szörny hamarosan megérkezett és morogva állt meg a lány mögött. Hatalmas karjával lecsapni készült, de Jan elugrott és úgy szántotta fel karmaival a dög hasát, hogy azonnal kiestek a belei, de még így sem halt meg. Sikítva próbálta visszadugdosni magába őket. Jan úgy szívta magába a friss vér illatát, mint egy vadállat. Áldozatból gyilkossá vált, ami meglepte. A vér ellepte az utcát és egyenesen a lány felé folyt. Korábbi gyilkosa egy utolsót sóhajtva holtan terült el a hideg úton és akkor mintha magához tért volna. Ijedten vetette magát neki az egyik épület falának és csak sírt. Hatalmas megrázkódtatás lehetett neki. 

Képtelen volt tovább nézni a szenvedését és leugrott az épületről, egyenesen mellé. Jan felkapta a fejét és ha tudott volna, beleolvadt volna a falba. - Shhhh! - próbálta nyugtatni. - Csak én vagyok. - Beletelt egy kis időbe, amíg felismerte, de utána azonnal a karjaiba rohant. 

- Mi történik velem? - kérdezte a sírástól reszketve.  

- Nyugodj meg! - simított gyengéden végig a hátán. - Minden rendben lesz! 

- Azt mondod? - Lee Joon hangját bármikor felismerné. - Jobban tennéd, ha eltűnnél!

- Soha! - morogta nekik.  

- Akkor meghalsz! - A mondatra Jan összerezzent a karjaiban.

Szép lassan elengedte a lányt és maga mögé tolta. - Menj haza! 

- Nem hagylak egyedül! - A kijelentésétől könnyek gyűltek a szemében. Talán most látja utoljára. 

Nem állt ellent többé érzelmeinek. Gyengéden megragadta a tarkóját és megcsókolta. - Menj. - suttogta, mikor összeérintette homlokukat. Megfogadta magában, hogy ha túléli, többé nem lesz számára az az elérhetetlen szerető, akit tettetett az elmúlt napokban.

Úgy tűnt Jan hallgatott rá, mert távolodni kezdett tőle és végre a harcra koncentrálhatott. Vicsorogva állt szemben az öt fiúval és várta mikor kaphatja el őket. Ordítva kapta el Lee Joon-t és mikor a többi is támadni akart, megjelentek a barátai, hogy segíthessenek neki. A harc sokáig tartott és durva volt. Beszerzett néhány sebet, de azok semmik voltak ahhoz képest, hogy meg tudta védeni akit szeret. Lenyomták az MBLAQ-et és indulhattak haza. Még be sem értek, máris érezte a rettegést a levegőben. Úgy rohant be, mintha üldözték volna és keresni kezdte a lányt.  
A konyhában talált rá vérző kézzel és csak nézte, ahogy a mosogatóba csepeg. Ijedten kapott utána és tartotta a csap alá, majd kerített egy tiszta konyharuhát, amit rátekerhetett amíg elő nem kereste a kötszeres ládát. Ellátta a mély vágást és kicsit magára hagyta. Gyorsan előhalászott az egyik hűtőből egy zacskó vért és a felét megitta, hogy beforrhassanak a sebei. A másikat megcsinálta különleges koktélnak, amit odaadott a lánynak és az utolsó cseppig megitta. Míg Jan megnyugodott, addig az ő sebei is begyógyultak.  

- Mi ez a kötés? - kérdezte Hyunjoong.

Kyujong azonnal felkapta a fejét. - Megsérültél? - Guggolt le Jan elé és az átázott kötést nézegette. 

- Nem vészes. - legyintett a lány egészséges kezével.

- Mi történt? - Hyunjoong mindennél jobban szerette volna tudni, ahogy ő is.

Óvatosan leszedte az átázott kötést és egy sokkal vastagabbat tett a még mindig vérző sebre. Jan feszült volt, ami őt is nyugtalanította. Ordított róla, hogy legszívesebben elmenekült volna valahová, ahol biztonságban érezte magát. Mindennél jobban szerette volna megnyugtatni. Jobb karját átvetette a lány vállán és az ölelésébe húzta. Érezte, hogy hamarosan hisztérikus állapotba kerül ha nem engedi el. Olyan érzések játszódtak le Jan-ben, amikről fogalma sem volt. Tudta, hogy annyit megtehet, hogy megvédi és mindenben támogatja. Már azt hitte megnyugodhat, amikor a lány váratlanul felpattant és kiviharzott a szobából. Legszívesebben megállította volna, de belegondolva a helyzetébe, inkább hagyta hadd menjen.  

- Mi történt odakint? - Állt elé Hyunjoong karba tett kézzel.

- Ezt hogy érted? - kérdezett vissza.

- Megtaláltuk a szörnyet, ami üldözte. - Hirtelen összerezzent. - A belei körülötte voltak és mindent ellepett a vér.

Érezte, hogy eljött az idő mindent elmondania, mert már nem védhetik meg észrevétlenül a lányt és hamarosan úgyis rájönnének mi folyik a háttérben. Nagyot sóhajtott, majd belekezdett. - Jan megölte a szörnyet.

- Visszatért? - ült le vele szemben Kyujong.

Megrázta a fejét. - Még nem egészen.

Hyunjoong is közelebb ment hozzá. - Mi az hogy nem egészen?

- Néhány napja volt egy kisebb rohama. - A többiek mind leültek a hírtől. - Sikított és a fejét fogta. Utána mentem a szobájába és akkor láttam, hogy vért hányt. 

- A teste küzd az agyával. - Állapította meg Youngsaeng. 

- Nagyon szenvedett. Könyörgött, hogy állítsam le és megtettem. - Itt nagyot kellett nyelnie. - Megitattam vérrel és elmúlt.  

- Próbál emlékezni, de még nem áll készen. - szólalt meg ismét Hyung-ja. 

Kyujong lefagyottan ült vele szemben és csak emésztette a hallottakat. Biztosra vette, hogy őt fogja okolni mindenért. Rettegett a többiek reakciójától is. Hogy hagyhatta egyáltalán, hogy a klubba menjen velük, mikor a házban biztonságosabb? Felállt és ablakhoz sétált. Furcsa érzés kerítette hatalmába, de nem tudta megmondani miért. Odakint lassan elkezdett esni az eső. Úgy tűnt még odafent is az ő szerencsétlenségét siratták. Nem tartotta magát kellően erősnek, hogy megvédhesse szerelmét és hibát-hibára halmozott az elmúlt pár napban. A fürdőben, miután megitatta vérrel hagynia kellett volna, hogy megtegye. Lehet, hogy azután, hogy szexeltek jobban bízna benne és rábízná magát.
Élete egyik legjobb döntése volt, amikor engedett a vágyának és meghódította a lányt. Sok szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt és már tervezgették a jövőjüket, amikor Lee Joon belerondított a dolgokba. Korábban egy nő sem érdekelte annyira, hogy letelepedjen mellette, de ő igen. Már látta maga előtt, amikor két gyermekükkel együtt odamegy hozzá és ők anyának szólítják. Ha Jan még mindig akarja, nem fogja megengedni senkinek, hogy ezt elvegyék tőlük. Megfogadta magában, hogy ha legközelebb le akar vele feküdni, nem mond ellent és nem állítja meg. Ahogy ledöntötte a fürdőben és a nyelvével követelte az övét, miközben önuralma minden pillanattal egyre fogyatkozott. Az a vágy, ahogy beleült az ölébe majdnem elvette az eszét.  
Meglepően csendes volt minden, de valami mégsem stimmelt. Egy távolabbi ablakhoz sétált, ahonnan rálát a városra és akkor mintha lefagyott volna. Jan kint volt az esőben, vérét a földbe csorgatta és valamit kántálhatott, mert mozgott a szája. Mintha önkívületi állapotban lett volna, mint mikor megölte a rá leselkedő szörnyet. Régi énje tudtán kívül munkálkodott benne és azon volt, hogy megvédje mindannyiukat. Lassan kilépett a bejárat elé és onnan bámulta. Korábban egyszer látta, hogy megcsinálta ezt. Akkor bent kellett maradnia, míg az adott területet levédte, hogy senki ne léphessen be a területére. A többiekkel azonnal kapcsoltak és ők is a földbe csepegtették a vérüket, hogy ezzel is erősebb legyen a birtok védelme. Lassan követte őt és minden lépésre nagyon ügyelt. Nem akarta megzavarni. Társai is biztos távolságban voltak, hogy megvédhessék ha szükség van rá, míg befejezi amit elkezdett. 
Kikerekedtek a szemei, amikor rájött, hogy Jan hogy csinálja. Amint érezte, hogy kezd elgyengülni, vért szívott magába addig, ameddig majdnem eltelítődött és folytatta tovább. Hatalmas területet jártak be a birtok körül, míg elérkeztek a dombra, ahol már nem bírta tovább. Míg a vére beleivódott a földbe, egy vérrel teli zacskót szívott és amikor elfogyott, megkezdett egy újat. Láthatóan ösztönből cselekedett. Villámok cikáztak az égen és egyre közelebb csaptak le hozzá. Veszélyes volt a közelében lennie, de nem érdekelte. Jan zihálva hagyta abba és mohón szívott be két zacskó vért, majd a feje hátra billent, karjai kitáródtak és a villám ismét lecsapott. Sikítására azonnal odarohant. Kétségbeesetten próbálta rázogatni, de hiába. A villámok lecsaptak ismét és megvilágították, ahol elnyelte a föld a vérét.  

- Jungmin? - A lány hangjára szinte megkönnyebbült. 

- Hála az égnek! - Sírt örömében és képtelen volt megállni, hogy ne csókolja meg. 

Szép lassan felnyalábolta és az ölében vele megindultak befelé. Odabent alaposan megtörölte a haját és megvárta, amíg leveszi vizes ruháit és egy köntöst vesz fel. Leült a kanapéra. Jan belehajtotta fejét az ölébe és addig simogatta, amíg el nem aludt. A többiek köréjük gyűltek és addig meg sem szólaltak, amíg a lány mély álomba nem merült. Tartott a reakciójuktól, de tudta, hogy meg kell beszélniük mi történt. Hyunjoong és Kyujong leültek velük szembe az asztalra, míg Hyungjun és Youngsaeng mellettük álltak meg. 

- Fel kell készülnünk Lee Joon-ék bosszújára! - emlékeztette a legidősebb. - Megöltük Seungho-t és ezt nem fogják annyiban hagyni!

- Tudom. - húzta el a száját.

- A legjobbkor jött ez az ösztöne. - szólalt meg Kyujong. - Megvédte magát és minket is.

- Iszonyúan erős túlélési és védelmi ösztöne van! - világított rá Youngsaeng. - Mindenki más feladta volna a helyében, de ő tovább küzd.

- Mindent elkövetek, hogy ne essen baja! - simított gyengéden végig Jan fején. - Ha kell, az életem árán is megvédem!

Nem mondott semmi mást. Finoman az ölébe vette Jan-t és elindult a szobája felé. A lépcsőn felfelé bevillant neki, amikor a lány a szörnnyel küzdött. Ártatlan énje kikapcsolt, mikor veszélyt érzékelt. Ilyennel még sosem találkozott. Benne volt korábbi énje, de csak akkor tört a felszínre, amikor szükség volt rá. Először akkor látta ilyennek, amikor az ősi vámpírral küzdött. Kíméletlenül sújtott le a férfire és még a széltől is óvta. Korábban még született vámpírt sem látott ekkora erővel és gyorsasággal, mint ami neki volt. Biztos volt benne, hogy ha kiderül, hogy a szörnyet Jan ölte meg, Lee Joon-ék kegyetlenebbek lesznek, mint eddig bármikor. Akkor ki tudja mit tesz majd vele, ha éppen a mostani énjével kapja el.
Mikor felért az emeletre, megállt és alaposan szemügyre vette a folyosót. A gyerekek aggódva sóhajtoztak és hangosan sírtak a szobrokba rejtőzve. Szerette volna azt mondani nekik, hogy nem lesz semmi baj, de képtelen volt hazudni nekik. Végre rászánta magát arra, hogy elinduljon és megállt a lány szobájának ajtajában. Mintha lassan betöltötték volna az élet színei. Mikor kinyitotta az ajtót, leesett az álla, mert mintha minden életre kelt volna. Lehetséges, hogy Jan életre keltett valamit a házban és a határon belül? Az ablakhoz sétált vele és tátva maradt a szája, mert a halott növények feléledtek és élénk színekben pompáztak. Szép lassan minden kizöldült és virágozni kezdett. Visszalépkedett az ágyhoz és gyengéden lefektette szerelmét, majd betakarta.  
Egy darabig mellette ült és várta hátha felébred, de esély sem volt rá. Az állandó vércsere és a terület védelme minden erejét kivehette. Regenerálódnia kell, különben sosem lesz nyugta és csak remélte, hogy ezzel könnyebben térnek vissza az emlékei és az ereje. Ő is kezdett fáradni. Átsétált az ágy másik oldalára és befeküdt mellé. Képtelen lett volna magára hagyni ennyire kiszolgáltatott állapotban. Még nem tudta lehunyni a szemeit. Folyton arra gondolt, hogy kijelölte a területet és sikított, majd amikor a karjaiban tartotta úgy mondta ki a nevét, mintha megismerte volna. Lehetséges, hogy felébredt a tudatlanságból és visszatért emlékeinek nagy része? Nagyot nyelt és közelebb húzódott hozzá, hogy érezze teste melegét és az illatát, ami mindig megnyugtatta bármi miatt aggódott. Jan még mindig nem reagált, de most nem is bánta. Amint elhelyezkedett a legkényelmesebb pozícióba és a lehető legközelebb volt hozzá, azonnal el is aludt.  

Odalent Kyujong jobban aggódott, mint eddig bármikor. Korábban is szerelmes volt a lányba, de most, hogy meg kell védeniük, csak erősödött benne ez az érzés. Zavarta, hogy Jungmin is akarta a lányt. Hónapokkal ezelőtt miatta tűnt el és hanyagolta őket. Egyszer ki is leste őket, mikor szeretkeztek. Jan olyan odaadóan ölelte és csókolta, hogy féltékeny lett. Hiányolta, hogy nem beszélgethettek annyit, mint régen. A kertben, mielőtt Lee Joon-ék betörtek úgy beszélgettek, mint szoktak. Azt kívánta bár a régi Jan-nel beszélhetne, aki mindig megérti mi bántja. 

- Mi bánt? - Elmosolyodott Youngsaeng hangjára.

- Csak a múlton merengtem. - Vallotta be.    

- Javíthatatlan vagy! - Mindketten nevetni kezdtek. 

Úgy érezte elöntik az érzelmek. Nagyon aggódott Jan miatt. Tehetetlennek érezte magát, hisz Hyunjoong akadályozta meg nehogy elrabolják. Lee Joon-t sarokba szorította és alaposan ellátta a baját, de még az sem akadályozta meg, hogy szörnyet küldjön rá. Hogy lehet valaki ennyire aljas? Ők lemaradtak, míg Jungmin követte és megvédte volna ha kell.  

- Mondd el neki mi volt köztetek. - Ajánlotta fel az idősebb. - Azzal könnyítenél a lelkeden és kiderülne, hogy még ugyanúgy vagytok-e még, mint régen.

- Még korai. - Mondta nehéz szívvel. - Az elmúlt pár nap is sok volt neki.  

Youngsaeng a vállára tette a kezét. - Ha ez vigasztal, amikor együtt beszélgettetek a kertben, olyannak láttalak titeket, mint régen. - Hálás volt a szavaiért és igaza volt, mert vigasztalta.

Tudta, hogy nem zúdíthatnak rá mindent egyszerre, mert az nagyon veszélyes. Ha attól rohamot kapott és kikészült, hogy megpróbált emlékezni, akkor lehetséges, hogy súlyosabbá válna az állapota, hogy elmondja milyen kapcsolatban álltak. Youngsaeng elment lefeküdni, de ő képtelen volt pihenni. Alaposan végiggondolta hogy fogja legközelebb megakadályozni, hogy bárki az MBLAQ-ből a közelébe kerüljön. Akkor nem lesz kíméletes és ha kell meg is öli valamelyiküket. Egy kósza gondolattól vezérelve felsétált a lépcsőn és halkan kinyitotta a lány szobájának ajtaját. Meglepődött, amikor meglátta az őt ölelő és alvó Jungmin-t. Úgy döntött nem zavarja őket, hisz szükségük van a pihenésre. Ideje volt neki is nyugovóra térnie.