2015. február 17., kedd

2.rész

Másnap Jan reggel kipihentem ébredt, de nem értette a kellemes sajgást a combjai között és azt, hogy miért tűnt el róla a bugyija. A fürdőszobába ment, hogy elvégezze a napi a rutint. Éppen a fogát mosta, amikor a nyakán furcsa lilás foltot vélt felfedezni és amikor megtapogatta, felszisszent a fájdalomtól. Világos volt számára, hogy azt szájjal ejtették a bőrén, csak azt nem tudta, hogy hogyan és ki.
Még a gondolatai végére sem ért, amikor végzett mindennel, de csak a foltokat tudta bámulni a nyakán. Bevillantak számára annak az álomnak az emlékei, amikor Jungmin látogatta meg őt vámpírként, de nem harapta meg se szex előtt, sem közben és utána sem. Miért vannak ilyen különös álmai azzal a fiúval és miért érzi úgy, hogy a közelében biztonságban van?
Zihálni kezdett, ahogy visszaemlékezett azokra a bizonyos forró csókokra, az érintésekre, amelyek alatt parázslott a bőre, a szexi sóhajokra és a bódító illatra, amit árasztott magából. Annyira beharapta az alsó ajkát, hogy kiserkent a vére, de ez nem állította meg. Ösztönösen felvette a selyem köntösét és elindult abba a szárnyba, ahol a fiú szobája volt.
Kicsit rémisztő volt számára, hogy nagyon jól tudja az utat annak ellenére, hogy nem emlékszik semmire. Egy titkos ajtón keresztül lépett be a fiú szárnyába. A berendezés és minden más ugyanolyan volt, mint az övében, csak annyi volt a különbség, hogy a hangulat sokkal másabb volt. Bódítóbb. Mélyen magába szívta azt a különleges illatot, ami hasonlított Jungmin-ére. Félhomály volt, mégis jól látott minden egyes bútordarabot abban a helyiségben, amiben volt.
Nagyot nyelt, de ez sem szegte kedvét és elindult a nagy hallhoz hasonlító csarnokfélébe. Alaposan körülnézett, a falakon számára ismeretlen emberekről képek a régmúltból és több száz év távlatból és a lépcsőnél Jungmin portréi. Az egyiken láthatóan boldog volt, nyoma sem látszott annak a gondterheltségnek és félelemnek, ami ma jellemezte. Hirtelen bevillant számára, ahogy egyszerre nyögtek, amikor Jungmin álmában a magáévá tette.
Az a sok elfojtott szenvedély és kétségbeesés, amivel annyira akarta, hogy jelezzen neki mikor esik jól valami vagy nem. Azon kapta magát, hogy arról álmodozik milyen lenne vele valójában. Vajon akkor is szenvedélyes lenne, gyengéd és figyelmes? Lehet ő a sötét lovag, aki megóvja még saját magától is és a szeretőjévé válik? Egyáltalán lehet közös jövőjük együtt? Már attól szaporábban vette a levegőt, hogy a festményen őt bámulta, a nyakán lévő sebek is furcsán lüktettek.
Kíváncsiságától vezérelve elindult a lépcső felé, lassan lépett rá minden fokra, míg fel nem ért a tetejére és akkor a lüktetés egyre erősebbé vált. Összerezzent az érzéstől, de ez sem szegte kedvét attól, hogy ne folytassa tovább a magányos túrát. Úgy érezte, mintha valaki hívná és ez szinte azonnal el is csábította. A nevét suttogták addig, ameddig egy bizonyos ajtóhoz nem ért. Nagyot kellett nyelnie, mikor kezét rátette a kilincsre, de még mielőtt benyithatott volna, valaki azt mondta neki, hogy forduljon meg.
Amint megtette amit suttogtak neki, Jungmin-nel találta magát szemben. Hajtotta a vágy, hogy megérintse és megcsókolja, de a fiú gyorsabb volt nála, szorosan a falnak préselte, kezeit a feje fölé nyomta és úgy nézett rá. Átható pillantásától egy hajszálra volt attól, hogy neki ne essen. Vágyott rá, hogy megcsókolja, sőt arra, hogy ott a helyszínen szeretkezzen vele.

- Mit csinálsz itt? - Jungmin ugyanúgy zihált, ahogy ő is.

- Csak sétálgattam. - suttogta alig hallhatóan.

- Keresel valakit? - mutató ujjával gyengéden végigsimított alsó ajkán, amit időközben beharapott.

A mondatra oldalra biccentette a fejét. - Téged.

- Mit szeretnél tőlem? - a hangja játékos és egyben vágyakozó volt, mintha csak egyetlen szóra várna.

- Szenvedélyt. - a válasz egyszerű és lényegre törő volt, amit tiszta fejjel sosem mondott volna ki.

Jungmin nagyot nyelt. - Valóban? Miféle szenvedélyt? - Felnyögött, amikor közelebb húzódott hozzá. - Ilyet? - rövid és alig érezhető csókot lehelt ajkaira, majd áttért a nyakára. - Vagy ilyet? - Egyik keze lecsúszott lassan a testén és a bugyiján keresztül végigsimított nőiességén. - Netán ilyet? - csuklójánál megragadta, feljebb emelte és nem sokra valami kemény nyomódott neki a bejáratának.

Hátra vetette a fejét és egy kétségbeesett nyögés jött ki a száján, ami válasz volt a kérdésre, mégis tudta, hogy ki kell mondania a szót, amire a fiú vár. - Igen.

Zihált a vágytól, szíve kihagyott néhány ütemet és ez csak rosszabb lett, mikor azok a csábító ajkak a nyakára tapadtak. Küzdött vele, hogy kiszabadítsa legalább az egyik karját, de Jungmin túl erősen fogta és már attól elgyengült, ahogy ruhán keresztül előre lendült a csípője. Ha tehette volna ruhán keresztül is szeretkezett volna vele, ami mindössze néhány mozdulattal megoldható lett volna, egyszerűen csak ki kellett volna bontani a nadrágját és a hálóinge alatt félrehúzni a bugyiját.
A teste lángolt a vágytól, hisz még soha senki nem volt rá ilyen hatással. Vágyott arra, hogy vele legyen és birtokba vehesse a testét, ezzel a legintimebb módon összeforrva, egymás határait feszegetve jussanak el a kielégülés édes földjére. Azok a csábító ajkaik lejjebb vándoroltak a kulcscsontjára és gyengéden szívogatták, nyalogatták, ami miatt kezdett egyre türelmetlenebb lenni. Mocorogni kezdett az ölében, mert már nem bírta tovább a kínzó ingerlést. 
Jungmin azonnal vette a lapot, szabadon lévő kezét lecsúsztatta a testeik közé, az ágyékánál babrált valamit, majd megjelent a bugyijánál és miután félre tolta, a csípője végre előrelendült. Fejét ismét hátra vetette, ajkai közül egy elégedett nyögés tört utat magának és ahogy kiszúrta, Jungmin is hangot adott annak, hogy élvezi. Megállt néhány pillanatra, hogy kiélvezzék az első lökést, de néhány méterre tőlük egy hangos nevetést hallottak meg.

- Romeo, a hűvös szerető aki megkegyelmez az iránta vágyakozó Júlia-jának.

Jungmin megfagyott és ijedten nézett rá. - Lee Joon. - mondta ki a nevét, miközben elengedte a karját és letette a földre. - Mi szél hozott?

- Beszélni akartam veled róla, de úgy látom pont jókor jöttem, mert itt van. - a másik srácnak izzottak a szemei, Jungmin pedig védelmezően állt be elé.

- Semmi közöd hozzá!

- Még hogy nincs? Hónapokkal ezelőtt elhagytad és szabad prédává vált.

- Ki mondta, hogy elhagytam?

- Most, hogy nem kell keresnem, könnyebb dolgom lesz vele. - a Joon-nak nevezett srác megnyalta ajkait.

- Ha csak egyetlen ujjal is hozzáérsz... - Jungmin forrt a dühtől.

- Akkor mi lesz? - a másik srác közvetlenül előttük állt, alig néhány centire Jungmin-től.

- Ne akard, hogy beguruljak és valami olyat tegyek, amit megbánhatok! - a semmiből bukkant fel a másik négy srác is és a hang alapján Hyun Joong volt az, aki kiejtette a mondatot a száján.

- Hyung! - Joon meghajolt előtte.

- A lány továbbra is a védelmünk alatt áll és hozzánk tartozik! Ha hozzáérsz, meghalsz! - a fenyegetés nagyon is komolynak hangzott a vezér szájából. - Jungmin-ah, megtennéd, hogy visszakíséred Jan-t saját területére?
- Máris. - felelte a vezérnek. Megmarkolta a csuklóját és elhúzta onnan.

Útjuk a lépcsősor alatti egyik helyiségbe vezetett, ahonnan egy titkos folyosó nyílt, amit követve lassan elérték a számára ismerős területet. Ahogy a saját szárnyában a lépcső alatt kötött ki, miután Jungmin kinyitotta az ajtót, olyan volt, mintha csak egy álomból ébredt volna fel. A szobájába ment, hogy felöltözzön, majd lement reggelizni, de kint evett a hátsó udvaron.
A nap melegen sütött és növények, bokrok, szobrok sokkal szebben néztek ki, mint borult időben. Valójában minden módon tetszettek neki a szobrok, mert mindig misztikus hangulatot árasztottak magukból. Evés után a kinti kanapészerűségre telepedett egy könyvvel a kezében. Erotikus vámpír könyvet olvasott, amiben a halhatatlan srác hasonlóan próbálta becserkészni a nőt, akit kiszemelt magának.
Arca égett a pikáns szexjeleneteknél és eszébe juttatta a nemrég történt összegabalyodásukat a fiúval, aztán a különös forró álma és a hiányzó bugyija. Lehetséges, hogy Jungmin is egy ilyen szexi vámpír lenne, aki magának akarja minden lehetséges módon? Ezért vonzódna hozzá? Megbűvölte a jelenléte és képtelen szabadulni. Miért ébreszt benne folyton vágyat, mikor alig ismeri? Azok az igéző szemek, csábító ajkak és az elbűvölő aura. Nem lehet ember!

Jungmin a többiekkel beszélgetett az incidensről és arról, hogy mit művelt az éjjel a lánnyal. Forrt benne a düh, legszívesebben megölte volna Lee Joon-t, hogy egyáltalán mert gondolni arra, hogy Jan-t átadja neki. Jan csakis az övé és senki másé! Birtoklási vágya egyre csak nőtt benne és máson sem járt az esze, csak azon, hogy szeresse és védelmezze. 

- Valamit tennünk kell az MBLAQ-el! - sziszegte Kyujong és mind tudták, hogy igaza van.

- Joon-al kell kezdenünk valamit, mielőtt elszabadulna a pokol. - csatlakozott be Youngsaeng is a beszélgetésbe. - Méghozzá nagyon hamar.

- Jungmin-ah! - szólította Hyun Joong. - Ideje színre lépned és tudatnod, hogy mi a helyzet.

- Ezt hogy érted? - néhány pillanatra megfagyott.

- El kell döntened, hogy Jan a tiéd-e vagy sem! - Youngsaeng nem finomkodott, igazság szerint nem is lett volna miért, hisz nevén kell nevezni a gyereket, mégpedig most!

- Ő nem egy tárgy! - hörrent fel. - Tudjátok, hogy utálja, ha gyenge halandóként és tárgyként kezeljük!

- Most nincs helye az ilyen hülyeségeknek! - A vezér türelmetlen volt, akárcsak Kyujong és Youngsaeng.

- Az emlékezet kiesése miatt amúgy sem tudja hogy kicsoda és nem tudná megvédeni magát! - Kyujong most is ugyanúgy védte, ahogy korábban mindig. - Nem játszhatod többé a sötét lovagot, aki a tudta nélkül óvja meg a bajtól!

- Akkor sem tehetem meg vele!

- Hyung, ha nem teszed, akkor Lee Joon elragadja, megerőszakolja és... talán meg is öli ha nem áll kötélnek! - mondta a legfiatalabb.

- Hyung Jun-nak igaza van! Nem engedhetjük a közelébe, ráadásul Mir csak egy fokkal jobb nála!

- Akkor mit kellene tennem? Azt, amit Joon tenne vele? Erőszakoljam meg és kényszerítsem, hogy velem maradjon? - forrt a düh benne, pedig tudta, hogy nincs más választása.

- Abból amit láttunk, erőszakra semmi szükség, hisz önként adta meg magát. - Kyujong meglátása nagyon jó volt. Várjunk csak! Ezek szerint látták az egészet?

- Ma este hirdesd ki, hogy a tiéd! - mondta Hyun Joong és a többiekkel együtt visszavonultak a szobáikba. 

A nap további része viszonylag gyorsan elment. Álmaiban a múlt és a nemrég történt erotikus találkozások jelentek meg a lánnyal. Jan-nek fogalma sincs mennyire hiányzott neki az érintése vagy az ahogy figyelte és hozzászólt. Majdnem ugyanott tartottak, ahol a kapcsolatuk abba maradt, hála a neki ártó démonnak és persze Lee Joon-nak. Elmerült abban az emlékben, amikor egész éjszaka csak ketten voltak egy lakásban és csak szeretkeztek.
Nagyot nyögve, izzadtan és ragacsosan ébredt az álmából. Levegő után kapkodott, a nadrágja nedves volt, mert elélvezett, de ez kevés volt ahhoz, hogy teljesen lenyugodjon. Legközelebb mindent úgy intéz, hogy ne tudja senki megzavarni őket és akkor már nem bocsát álmot szerelmére. Érezni akarja az érintését, látni a reagálását, hallani a hangját, megízlelni a csókjait.
Még a zuhany alatt is folyton csak ezekkel a gondolatokkal foglalkozott és teljesen kizárta a külvilágot. Visszapörgette, amikor a nyakát csókolgatta, nyalogatta és szívogatta, ahogy az ereiben csordogáló vér hívogatóan lüktetett és akkor jött rá arra, hogy éhes. Szemfogai megnyúltak a szájában és csak a vére ízére tudott gondolni hónapokkal ezelőttről, amikor véletlenül ízlelte meg. Az a csodás íz és rengeteg álom az odaadással és kötelesség tudattal a családja iránt. Belevaló lány volt akkoriban.
Alapos törölközés után a konyhájuk felé vette az irányt. Az egyik hűtő emberi étellel volt tele, míg a másik zacskós és üveges vérrel. Morogva elmart egy zacskót és szipolyozni kezdte egészen addig, ameddig egy csepp sem maradt benne, majd az egyik képességével elégette a kezében a tetemet. Felszisszent a nadrágját feszítő kisebbik tagjától, majd ahogy felnézett, látta, hogy a lány egy kanapén alszik, könyvvel a kezében.
Azonnal kisietett és akkor látta meg az éppen ébredező szerelmét a kinti kanapén. Lüktető tagja majd kiszakította a nadrágját már csak a látványától, de amikor a lágy szellő által hozzávitt illat megcsapta az orrát, nagyot mordult. Már azon gondolkodott, hogy odamegy hozzá, nem számít ki látja őket és úgy magáévá teszi, hogy elfelejti még azt is hogy hívják. Mire rászánta volna magát, a lány előtte termett.

- Jól vagy? - hangja olaj volt a tűzre.

- Igen. - zihálta, majd a szomszédos falnál kötött ki.

- Segíthetek valamiben? Hozhatok egy pohár vizet vagy valamit?

- Nem kérek, köszönöm. - arca falnak meredt, de még így is jól tudta, hogy a lány megmozdult.

Nem gondolkozott tovább, egyszerűen csak megragadta a lány csuklóját, majd a falhoz vezette és ugyanúgy felnyomta a kezeit a feje felé, mint korábban. Már ott tartott, hogy vadul megcsókolja, amikor este kilencet ütött az óra. Odakint már majdnem teljesen besötétedett. Dühösen morgott egyet, mert el kellett engednie Jan-t, majd szó nélkül elindult az ajtó felé és eltűnt.
Órák teltek el, mióta otthagyta a lányt és belevetette magát a munkába. Nyitás előbb voltak mindössze tíz perccel. A Midnight Theatre lassan kitárta kapuit és a vendégek sorra szállingóztak be az asztalokhoz. Fellépéshez készülődött a fiatal nők legnagyobb örömére, ám az egyik asztalnál ott ült Jan és meredten figyelte. Időnként körülnézett, de rá fókuszált.