2016. november 29., kedd

6.rész

Jan ismeretlen helyen találta magát. Legutóbb még Jungmin ölében feküdt és beszélgettek a többiekkel a hallban. Egy ijesztő folyosón állt és csak bámult körbe. Semmi ismerőset nem talált. Körülötte mindenhol ajtók voltak. Nyilván választási lehetőségként szolgálhattak. Nem tudta melyik válassza vagy egyáltalán mit kezdjen velük. Kétségbeesetten kapkodta a fejét, ameddig valami meg nem szólalt. Messziről nem igazán tudta kivenni, de ahogy közeledett felé, biztosra vette, hogy nem emberé. Megfagyott az ereiben a vér és azonnal tudta, hogy menekülnie kell. A folyosó másik végén az ajtó kinyílt és egy szörnyeteg lépett be rajta. Szemei kikerekedtek és lassan hátrálni kezdett. Farkasszemet nézett vele és addig próbált nyugodt maradni, ameddig el nem ordította magát a lény. 
Nem maradt más választása, mint rohanni. Menet közben minden ajtó kinyílt neki, de ő nem azt választotta, hanem a folyosó másik végén lévőt. Kezdett fogyni az ereje, de kitartóan futott, amíg el nem érte az ajtót. A szörny dühösen és fülsiketítően ordított. Nem tudta kinyitni és mindent bevetett, hogy bejuthasson. Kétségbeesetten dörömbölt és rugdosódott, de nem tudott bejutni. A félelem a csontjáig hatolt, de nem adta fel. Végül már kiabált is, de az sem hatott. Végül felütötte benne fejét egy érzelem, ami akkor lett társa, amikor az utcán megölte a rátámadó szörnyet. Szembefordult vele és várta az alkalmat, amikor elkaphatja. Éppen abban a pillanatban nyílt ki az ajtó, amikor elérte és egy kéz nyúlt érte, hogy behúzza. Abban a pillanatban fuldokolva ült fel az ágyban és valaki nyugtatni próbálta.

- Nyugi. - simított végig a hátán. - Csak álmodtál. - Hirtelen pánikolni kezdett. - Nyugodj meg! Biztonságban vagy. - Két kar fonódott köré és egy arc nyomódott az övének. 

Ujjaik összefonódtak és akkor mintha felismerte volna. Bevillant egy emlék, amikor ugyanígy próbálták megnyugtatni és így csak egy ember próbálkozott. - Jungmin! - mondta ki a nevét és ellazult az ölelésben.

Lassan visszadőltek az ágyba és úgy pihegett tovább. - Miről álmodtál? - kérdezte Jungmin óvatosan.

Nem szívesen emlékezett vissza. - Egy folyosón voltam, ahol mindenütt ajtók voltak. Felbukkant egy szörny és meg akart támadni, de valaki megragadott és visszahúzott. - Nagyot nyelt. - Ekkor ébredtem fel. - Hallotta, hogy a fiú szaggatottan lélegzett. 

Felé fordult, Jungmin akkor felemelte a fejét és közelebb húzódott hozzá annyira, hogy ajkaik súrolták egymást. Magában könyörgött, hogy végre tegye meg és ne kínozza tovább. Szíve kihagyott néhány ütemet és a lélegzete is elállt abban a pár pillanatban, míg eldőlt mi lesz. Szinte fellélegzett és belenyögött a csókba, amikor a fiú végre elszánta magát. Lassan és gyengéden ízlelgették egymás ajkait, mintha attól féltek volna, hogy valaki rájuk töri az ajtót. Meglepődött, amikor Jungmin befészkelte magát a combjai közé, miközben a csók elmélyült. A folyosón egymásnak esésük óta csakis erre várt. Szüksége volt rá és megkapta amit akart. Még több érintkezésre vágyott, gyengéd csókokra és rá. Érezni akarta minden egyes rezdülését. 
Olyan érzése volt, mintha egyszer már megtörtént volna. Karjait átfonta a fiú hátán és csak hagyta, hogy arra az útra vezesse, amire már régen rá akart lépni. Ajkak záródtak a mellbimbója köré és egy puha nyelv körözött rajta, ami teljesen megőrjítette. Megugrott, amikor egy ujj simított végig a csiklóján, de igyekezett megnyugtatni magát. Ajkairól halk sóhaj szakadt fel, amikor körkörösen kezdett rajta mozogni és megragadta a párnát, amikor egy másik belé csúszott. Hiába próbálkozott azzal, hogy ő is hozzáérjen, Jungmin nem engedte neki. Mi értelme az egésznek, ha nem engedi, hogy neki is örömöt szerezzen? Türelmetlenül fészkelődni kezdett, mire eltávolodott tőle és akkor azt hitte végeztek. Érezte, hogy Jungmin kimászott az ágyból és akkor azt hitte magára hagyta.
Legnagyobb meglepetésére a zár kattanását hallotta, amire gondterhelten fújta ki a tüdejében rekedt levőt. Nem elég, hogy nem folytatják és magára hagyja, még be is zárja a szobába. Ez is csak az ő szerencséje lehet! Már kezdett megbékélni a helyzettel, amikor az ágy ismét mozogni kezdett, majd két kéz nyúlt a csípőjéig és húzta le a bugyiját. Kíváncsiságból felemelte a fejét és a tüdejében rekedt a levegő, amikor meglátta Jungmin-t vágytól izzó szemekkel. Zihálva fészkelte be magát ismét a combjai közé és húzta magához közel. Sikítva vetette hátra a fejét, amikor a fiú csípője végre előre lendült. A fiú megállt és türelmetlenül nézett rá. Látszott rajta, hogy az utolsó csepp önuralma az, ami megállásra késztette. Jobb karjával felnyúlt a tarkójáig és magához húzta. Mikor ajkaik gyengéden összeértek, lassan mozogni kezdett, de Jungmin még mindig csak várt. Türelmetlenül nyöszörögni kezdett alatta, mire megkegyelmezett és visszanyelt egy nyögést a hatalmas lökéstől. 
Hallva szerelme jóleső nyögéseit teljesen elfelejtkezett róla, hogy eddig csendben volt. Már majdnem sikított, amikor kezével betapasztotta a száját. Jungmin próbálta meg akadályozni, hiszen akkor nem tudta mit élvez és mit nem. Sok próbálkozás után megragadta a mindkét kezét és felnyomta őket a feje felé, hogy nehogy csendben tartsa magát. Képtelen volt megállni és kiengedte a hangját, amikor Jungmin mélyebbre lökte magát benne. Teljesen extázisban oldalra fordította a fejét és akkor jóleső fájdalom keveredett az élvezettel. Hallotta, hogy a fiú mohón nyelt valamit, aztán amikor befejezte végignyalt a nyakán és ez csak még jobban feltüzelte. Kétségbeesetten próbált csókot kicsikarni tőle, de képtelen volt elérni úgy, hogy a kezeit még mindig a feje fölött fogta. Azért, hogy észrevegye magát beharapta alsó ajkát és csendben tartotta magát. 
Annyira küzdött ellene, hogy kiserkent a vére és elengedte a kezeit. Legnagyobb meglepetésére cseppet sem volt fémes íze és egyáltalán nem undorodott tőle. Gondolkodás nélkül átölelte Jungmin-t és felhúzta magát hozzá, hogy megcsókolhassa. Egy hirtelen gondolattól vezérelve átfordult vele és onnantól csak ritkán hagyta el ajkait. Egyik pillanatban megszakította a csókot és nyakát kezdte el kényeztetni. Szinte automatikusan nyalt rajta végig, majd belemélyesztette a fogait a bőrébe és ismét megtöltötte száját az az édes íz. Mohón nyelt le minden kortyot, válaszul Jungmin megragadta a csípőjét és keményeket kezdett lökni. 
Hamar elengedte és csak az élvezetre koncentrált. Az orgazmus bombaként robbant fel benne és alig bírt Jungmin-re figyelni. Minden erejét kivette belőle és csak erőtlenül küzdött az észnél maradásért. Csak zuhant bele a semmibe és észre sem vette, hogy a fiún feküdt, miközben levegőért kapkodott. Mintha az idő megállt volna, vagy lassan telt. Teste még mindig reszketett, de Jungmin nem hagyta pihenni. Mintha egy motor lett volna benne, ami addig nem pihenhet, míg meg nem tette, ami a feladata volt. Átfordult vele, így ő került alulra és Jungmin ismét mozogni kezdett. Ha akart volna sem tudott sikítani, sőt alig jött ki hang a száján, ennek ellenére a fiú próbálkozott. Ismét mélyen hatolt belé és keményeket lökött. Összeszedte minden erejét, hogy az utolsó nagy rohamot állni tudja. Jungmin nem kegyelmezett. Körmei a lepedőbe mélyedtek, amikor ismét átlendült a határon és Jungmin fáradtan rogyott rá, hogy belőle erőt merítve piheghessen. Teste teljesen ellazult és már majdnem elaludt, amikor szerelme megmozdult. Finoman mellé feküdt és közel bújt hozzá, aztán csend lett. 
Egy ideig a semmiben lebegett, amíg a talpa alatt megérzett valami föld félét, amin stabilan állhatott. Egy számára ismerős szobában találta magát. Hatalmas szekrény mellett állt, majd némi hezitálás után elindult. Vele szemben néhány méterre ült Jungmin azzal a fekete hajjal, amellyel korábban is látta álmaiban. A fejét fogta és csak ült a kanapén. Először nem tudta mit tegyen, majd megsajnálta és elindult felé. Valahol félúton megállt, de minden érzékszerve azt súgta, hogy menjen tovább. Így is tett és amikor már majdnem elérte, a fiú felemelte a fejét és könnyes szemekkel nézett rá. Rettegve ugrott hátra, amikor megakarta fogni a kezét. Szíve kihagyott néhány ütemet, amikor követte őt és egészen addig volt mozgástere, míg a fal a hátának nem simult. Kétségbeesetten nyelt egyet, de mielőtt pánikolni kezdhetett volna, Jungmin átölelte és nem engedte elmenni. Megadva magát ellazult a karjaiban és ő is átölelte.
 

Percekig csak álltak és élvezték egymás társaságát. Nem tudta miért, de mintha egyszer már átélte volna ezt. Jungmin nagy nehezen kibontakozott az ölelésből, ennek ellenére nem engedte el, hanem a kanapé felé húzta és lefektette, hogy befészkelhesse magát a combjai közé, majd elhelyezkedett és fejét a mellkasára helyezte. Kezei automatikusan megindultak és finoman simogatta a fiú hátát és fejét. Nyugodt volt és mintha néhány percig minden visszakerült volna a megszokott helyére. Mintha egy kicsit még boldognak is érezte volna magát. Jungmin eddig nem volt vele ennyire gyengéd eltekintve attól, amikor szeretkezni akartak vagy Joon újabb támadási kísérlete után vigasztalta. Egyetlen alkalom talán az eldugott könyvtárfélében lehetett, ahol felolvasott a házban rekedt gyermekek lelkeinek még régebben. 
Kétségbeesetten kutatott elméjében emlékek után, de csak azt érte el, hogy ismét megfájdult a feje. Úgy érezte magát, mintha egy kastélyba zárkózott volna, aminek a kapuján egy szörnyeteg akar bejutni, hogy megölje majd felfalja. Hirtelen ült fel az ágyában és akkor látta, hogy Jungmin nincs mellette. Először elgondolkodott, hogy talán képzelte az egész ágyjelenetet, de amikor kievickélt a fürdőbe és meglátta a nyakára száradt vérfoltokat, rájött, hogy mégsem tévedt. Combjai között kellemes sajgás járta át. Nyakát lassan és óvatosan megtisztogatta, majd felöltözött és halkan leosont a lépcsőn. A legrövidebb úton kiment a házból és amikor felocsúdott a kertben találta magát. Nem volt ideje élvezni a magányt és a látványt, mert az iszonyú fejfájás visszatért a földre kényszerítette.
Ereje sem volt kiabálni, inkább sírva fetrengett a földön és imádkozott, hogy minél hamarabb múljon el a fájdalom. Igyekezett mélyeket lélegezni, hogy legalább levegőhöz jusson és amikor megpróbált lazítani, képek villantak be előtte. Minden erejével arra koncentrált, hogy lazítson és teljesen ellazult, amikor sikerült. A fájdalmat alig érezte már. Egy sötét és esős utcán találta magát. Valahová nagyon igyekezett, amikor észrevette, hogy követték. A levegőben megcsapta az orrát a friss vér illata, de nem embertől származott. Nem törődve a veszéllyel utána vetette magát. Néhány utcányira rá is akadt a gazdájára. Egy férfi harcolt egy ősi vámpírral. Pontosan azzal, akivel neki is elintéznivalója volt. A fiatalabb vesztésre állt, már csak a sérülése miatt is és jobbnak látta beavatkozni. Nem kímélte a férfit és a lehető legkegyetlenebb módon végzett vele, ahogy csak lehetett. A vámpír darabjai szanaszét hevertek mindenhol. Gondolkodás nélkül a sérült sráchoz ment és segített neki felállni, majd amikor ismét megérezte vérének illatát, furcsa érzés kerítette hatalmába. 
Úgy döntött, hogy beviszi magával az egyik menedékházba, hogy rendbe hozhassa mielőtt elengedi és lehet többé nem látják egymást. Valami azt súgta neki, hogy ne engedje el. Ez az érzés egyre csak nőtt benne, ahogy a sebét próbálta kitisztítani, de a vérzés nem akart csillapodni. Fogalma sem volt hogy lássa el és állítsa el a vérzést, amíg egy kósza ötlettől vezérelve leszopogatta a vérét az ujjairól és akkor már tudta mit tegyen. Az ízéből tudta, hogy vámpír. Szó nélkül felállt, az egyik hűtőhöz ment, ahonnan kivett néhány tasak vért, majd amikor visszatért a sráchoz, egyet a kezébe nyomott. Arra sem volt ereje, hogy megszívja a szívókát és ő akkor segített neki. Kiszívott belőle egy adagot, majd mintha megakarná csókolni, beleengedte a szájába a vért. Néhányszor megismételte, amitől úgy tűnt több is lehetne, de akkor megállt. 
Abban a pillanatban eldőlt, hogy lesz köztük valami. A fiú időről-időre felbukkant és mindig randiztak. Akkor még nem sejtette mi lesz belőle. Ártatlan barátkozásnak indult, de képtelen volt elfelejteni, ami a menedékben történt közöttük. Lee Joon azután minden lépését figyelte, hogy megtudta megölt egy ősi vámpírt. Olyan kötelék kezdte fűzni Jungmin-hez, amilyen a családtagjaihoz és emiatt képtelen volt elhajtani. Egyre inkább megakarta ismerni és a barátságból szép lassan szerelem lett. Egy kemény harc után a fiúval a menedékben estek egymásnak a szobájában. A szenvedélyes éjszaka után felkereste Lee Joon-t és szakított vele, de ekkor jöttek csak a bonyodalmak. Egyik alkalommal hallotta, hogy a tőlük különvált vérvonali ág megbízta Lee Joon-t és barátait, hogy öljék meg őt Jungmin-nel együtt. Minden lehetőségre gondoltak és néhány hónapig csend volt. 
Egyik éjjel minden érzéke azt üvöltötte, hogy veszély közeleg. Igyekezett elhessegetni az érzést, mert Jungmin-ékkal volt randija, de csak nem akart megszűnni. Egy kellemes estét töltött velük. Éppen hazafelé kísérték, amikor a sötétből előbukkant egy olyan szörny, amilyen nemrég is megtámadta. Hatan harcoltak vele. Kyujong és Hyunjoong megsérültek. A lény éppen Jungmin-re akart lecsapni, amikor megakadályozta és helyette ő kapta a súlyos sérülést. Onnantól minden homályos volt, de látta, hogy a dög elterült a földön és utána minden elsötétedett előtte. Valamivel később egy kórházban tért magához, ahol számára ismeretlenek vették körül, akikről kiderült, hogy a családtagjai és Jungmin-ék is bent voltak. Egy ijesztő és ismeretlen világban kellett helyt állnia, ahol nem tudta kiben bízhatott. Hetekig félt elhagyni a házukat és az udvart, majd ahogy megtanult bízni az övéiben, már merészebbé vált. Ekkor jött az ötlet, hogy megkeresi a fiúkat és megköszöni, hogy megmentették. Ekkor riadt fel álmából. Levegőért kapkodva és a fejét fogva próbált felülni a földön. Többen köré gyűltek és mikor tompulni kezdett a fejfájása, akkor ismerte fel a fiúkat.

- Emlékszem! - jelentette ki és a fiúk összenéztek. 

- Pontosan mire? - kérdezte félénken Youngsaeng.

- Veletek kapcsolatban majdnem mindenre. - pontosította.

A fiúk olyan képet vágtak, mintha akkor húzták volna ki a lábuk alól a talajt. Ennyire rossz lenne, hogy emlékszik mindenre, még arra a bizonyos éjszakára is? Mi lesz ezután? Ugyanúgy megvédik majd, ahogy eddig is tették? Jungmin keresni fogja a társaságát? Lehetséges, hogy ezzel mindent elrontott?    

2016. október 21., péntek

5.rész

Napok teltek el, de Jan semmit nem kérdezett tőlük, csak csendben ült és nézett maga elé. Éppen a klubban voltak és gondosan ügyeltek rá, hogy ne maradjon egyedül. Míg ő egy újabb fellépés közepén volt, Kyujong és Hyunjoong vigyáztak a lányra és mindenkinek el lett magyarázva a személyzetből, hogy oda megy ahová akar, de vigyázzanak rá és az MBLAQ nem kerülhet a közelébe. Ott ültek a színpadhoz legközelebbi asztalnál és Jan végig őt nézte. Nagyot nyelt, amikor beharapta alsó ajkát. Hirtelen ötlettől vezérelve átugrott az asztalra és lehajolt szerelméhez, majd megcsókolta, miután vége lett a számnak. Megkönnyebbülten sóhajtott bele a csókba, amikor a lány nem tiltakozott, csak válaszolt. 
A tömegben meglátta Lee Joon-t és a bandáját. Azonnal tudta, hogy baj van. Jan hirtelen felállt és elindult kifelé, ők pedig utána. Észrevétlenül követték a lányt és mindenre ügyeltek. Láthatóan nagyon élvezte, hogy "egyedül" sétálgatott. Legalább így megadhatták neki a szabadság érzését, amit még korábban megszokott. A tetőről jól belátták a környéket, így akkor is szem előtt volt, ha nagy tömegbe került. Kyujong a tömegben követte a lányt arra az esetre, ha valaki meg akarná támadni. Elmosolyodott, mert csak azokon az utcákon sétált, amiken korábban is közlekedett. Öröme korainak tűnt, mert valami a sötétben elkezdte követni Jan-t. A jelent meglepően ismerős volt. Az MBLAQ egy ugyanolyan szörnyet küldött rá, mint amilyet korábban. A céljuk az volt, hogy beszoríttatják vele, míg odaérnek.

- Rohadékok! - szitkozódott magában.

Összenézett a többiekkel és folytatták útjukat tovább. Az ilyen esetekre megvolt a tervük. Számoltak Lee Joon-ékra is. A következő pillanatban olyan történt, amire nem számított. Jan megállt és csak várt. Finoman hátra fordította a fejét, mintha észrevette volna a közeledő veszélyt. Hallotta a zihálását és tudta, hogy készül valamire. Közelebb merészkedett és akkor látta, hogy az épületeket nézegeti. Vele szemben ott volt az utca, ami visszavezette a házhoz, de nem értette mire várt. Villámcsapásként érte a felismerés, hogy szerelme megakar küzdeni a szörnyeteggel. Azzal, hogy a fürdőben csók közben megitatta a vérrel felébresztett benne valamit, mint amikor kiakadt és vámpírként kitette Lee Joon szűrét a házból. Jan természete lenyűgözőbb volt, mint eddig képzelni merte, hisz amikor igazán veszélyben érezte magát, előtört belőle.
Érdekes volt végignézni, ahogy ösztöneinek engedelmeskedve szép lassan kiengedte a benne lakozó szörnyeteget. Idegei pattanásig feszültek és várta a pillanatot, amikor közbeléphet. A szörny hamarosan megérkezett és morogva állt meg a lány mögött. Hatalmas karjával lecsapni készült, de Jan elugrott és úgy szántotta fel karmaival a dög hasát, hogy azonnal kiestek a belei, de még így sem halt meg. Sikítva próbálta visszadugdosni magába őket. Jan úgy szívta magába a friss vér illatát, mint egy vadállat. Áldozatból gyilkossá vált, ami meglepte. A vér ellepte az utcát és egyenesen a lány felé folyt. Korábbi gyilkosa egy utolsót sóhajtva holtan terült el a hideg úton és akkor mintha magához tért volna. Ijedten vetette magát neki az egyik épület falának és csak sírt. Hatalmas megrázkódtatás lehetett neki. 

Képtelen volt tovább nézni a szenvedését és leugrott az épületről, egyenesen mellé. Jan felkapta a fejét és ha tudott volna, beleolvadt volna a falba. - Shhhh! - próbálta nyugtatni. - Csak én vagyok. - Beletelt egy kis időbe, amíg felismerte, de utána azonnal a karjaiba rohant. 

- Mi történik velem? - kérdezte a sírástól reszketve.  

- Nyugodj meg! - simított gyengéden végig a hátán. - Minden rendben lesz! 

- Azt mondod? - Lee Joon hangját bármikor felismerné. - Jobban tennéd, ha eltűnnél!

- Soha! - morogta nekik.  

- Akkor meghalsz! - A mondatra Jan összerezzent a karjaiban.

Szép lassan elengedte a lányt és maga mögé tolta. - Menj haza! 

- Nem hagylak egyedül! - A kijelentésétől könnyek gyűltek a szemében. Talán most látja utoljára. 

Nem állt ellent többé érzelmeinek. Gyengéden megragadta a tarkóját és megcsókolta. - Menj. - suttogta, mikor összeérintette homlokukat. Megfogadta magában, hogy ha túléli, többé nem lesz számára az az elérhetetlen szerető, akit tettetett az elmúlt napokban.

Úgy tűnt Jan hallgatott rá, mert távolodni kezdett tőle és végre a harcra koncentrálhatott. Vicsorogva állt szemben az öt fiúval és várta mikor kaphatja el őket. Ordítva kapta el Lee Joon-t és mikor a többi is támadni akart, megjelentek a barátai, hogy segíthessenek neki. A harc sokáig tartott és durva volt. Beszerzett néhány sebet, de azok semmik voltak ahhoz képest, hogy meg tudta védeni akit szeret. Lenyomták az MBLAQ-et és indulhattak haza. Még be sem értek, máris érezte a rettegést a levegőben. Úgy rohant be, mintha üldözték volna és keresni kezdte a lányt.  
A konyhában talált rá vérző kézzel és csak nézte, ahogy a mosogatóba csepeg. Ijedten kapott utána és tartotta a csap alá, majd kerített egy tiszta konyharuhát, amit rátekerhetett amíg elő nem kereste a kötszeres ládát. Ellátta a mély vágást és kicsit magára hagyta. Gyorsan előhalászott az egyik hűtőből egy zacskó vért és a felét megitta, hogy beforrhassanak a sebei. A másikat megcsinálta különleges koktélnak, amit odaadott a lánynak és az utolsó cseppig megitta. Míg Jan megnyugodott, addig az ő sebei is begyógyultak.  

- Mi ez a kötés? - kérdezte Hyunjoong.

Kyujong azonnal felkapta a fejét. - Megsérültél? - Guggolt le Jan elé és az átázott kötést nézegette. 

- Nem vészes. - legyintett a lány egészséges kezével.

- Mi történt? - Hyunjoong mindennél jobban szerette volna tudni, ahogy ő is.

Óvatosan leszedte az átázott kötést és egy sokkal vastagabbat tett a még mindig vérző sebre. Jan feszült volt, ami őt is nyugtalanította. Ordított róla, hogy legszívesebben elmenekült volna valahová, ahol biztonságban érezte magát. Mindennél jobban szerette volna megnyugtatni. Jobb karját átvetette a lány vállán és az ölelésébe húzta. Érezte, hogy hamarosan hisztérikus állapotba kerül ha nem engedi el. Olyan érzések játszódtak le Jan-ben, amikről fogalma sem volt. Tudta, hogy annyit megtehet, hogy megvédi és mindenben támogatja. Már azt hitte megnyugodhat, amikor a lány váratlanul felpattant és kiviharzott a szobából. Legszívesebben megállította volna, de belegondolva a helyzetébe, inkább hagyta hadd menjen.  

- Mi történt odakint? - Állt elé Hyunjoong karba tett kézzel.

- Ezt hogy érted? - kérdezett vissza.

- Megtaláltuk a szörnyet, ami üldözte. - Hirtelen összerezzent. - A belei körülötte voltak és mindent ellepett a vér.

Érezte, hogy eljött az idő mindent elmondania, mert már nem védhetik meg észrevétlenül a lányt és hamarosan úgyis rájönnének mi folyik a háttérben. Nagyot sóhajtott, majd belekezdett. - Jan megölte a szörnyet.

- Visszatért? - ült le vele szemben Kyujong.

Megrázta a fejét. - Még nem egészen.

Hyunjoong is közelebb ment hozzá. - Mi az hogy nem egészen?

- Néhány napja volt egy kisebb rohama. - A többiek mind leültek a hírtől. - Sikított és a fejét fogta. Utána mentem a szobájába és akkor láttam, hogy vért hányt. 

- A teste küzd az agyával. - Állapította meg Youngsaeng. 

- Nagyon szenvedett. Könyörgött, hogy állítsam le és megtettem. - Itt nagyot kellett nyelnie. - Megitattam vérrel és elmúlt.  

- Próbál emlékezni, de még nem áll készen. - szólalt meg ismét Hyung-ja. 

Kyujong lefagyottan ült vele szemben és csak emésztette a hallottakat. Biztosra vette, hogy őt fogja okolni mindenért. Rettegett a többiek reakciójától is. Hogy hagyhatta egyáltalán, hogy a klubba menjen velük, mikor a házban biztonságosabb? Felállt és ablakhoz sétált. Furcsa érzés kerítette hatalmába, de nem tudta megmondani miért. Odakint lassan elkezdett esni az eső. Úgy tűnt még odafent is az ő szerencsétlenségét siratták. Nem tartotta magát kellően erősnek, hogy megvédhesse szerelmét és hibát-hibára halmozott az elmúlt pár napban. A fürdőben, miután megitatta vérrel hagynia kellett volna, hogy megtegye. Lehet, hogy azután, hogy szexeltek jobban bízna benne és rábízná magát.
Élete egyik legjobb döntése volt, amikor engedett a vágyának és meghódította a lányt. Sok szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt és már tervezgették a jövőjüket, amikor Lee Joon belerondított a dolgokba. Korábban egy nő sem érdekelte annyira, hogy letelepedjen mellette, de ő igen. Már látta maga előtt, amikor két gyermekükkel együtt odamegy hozzá és ők anyának szólítják. Ha Jan még mindig akarja, nem fogja megengedni senkinek, hogy ezt elvegyék tőlük. Megfogadta magában, hogy ha legközelebb le akar vele feküdni, nem mond ellent és nem állítja meg. Ahogy ledöntötte a fürdőben és a nyelvével követelte az övét, miközben önuralma minden pillanattal egyre fogyatkozott. Az a vágy, ahogy beleült az ölébe majdnem elvette az eszét.  
Meglepően csendes volt minden, de valami mégsem stimmelt. Egy távolabbi ablakhoz sétált, ahonnan rálát a városra és akkor mintha lefagyott volna. Jan kint volt az esőben, vérét a földbe csorgatta és valamit kántálhatott, mert mozgott a szája. Mintha önkívületi állapotban lett volna, mint mikor megölte a rá leselkedő szörnyet. Régi énje tudtán kívül munkálkodott benne és azon volt, hogy megvédje mindannyiukat. Lassan kilépett a bejárat elé és onnan bámulta. Korábban egyszer látta, hogy megcsinálta ezt. Akkor bent kellett maradnia, míg az adott területet levédte, hogy senki ne léphessen be a területére. A többiekkel azonnal kapcsoltak és ők is a földbe csepegtették a vérüket, hogy ezzel is erősebb legyen a birtok védelme. Lassan követte őt és minden lépésre nagyon ügyelt. Nem akarta megzavarni. Társai is biztos távolságban voltak, hogy megvédhessék ha szükség van rá, míg befejezi amit elkezdett. 
Kikerekedtek a szemei, amikor rájött, hogy Jan hogy csinálja. Amint érezte, hogy kezd elgyengülni, vért szívott magába addig, ameddig majdnem eltelítődött és folytatta tovább. Hatalmas területet jártak be a birtok körül, míg elérkeztek a dombra, ahol már nem bírta tovább. Míg a vére beleivódott a földbe, egy vérrel teli zacskót szívott és amikor elfogyott, megkezdett egy újat. Láthatóan ösztönből cselekedett. Villámok cikáztak az égen és egyre közelebb csaptak le hozzá. Veszélyes volt a közelében lennie, de nem érdekelte. Jan zihálva hagyta abba és mohón szívott be két zacskó vért, majd a feje hátra billent, karjai kitáródtak és a villám ismét lecsapott. Sikítására azonnal odarohant. Kétségbeesetten próbálta rázogatni, de hiába. A villámok lecsaptak ismét és megvilágították, ahol elnyelte a föld a vérét.  

- Jungmin? - A lány hangjára szinte megkönnyebbült. 

- Hála az égnek! - Sírt örömében és képtelen volt megállni, hogy ne csókolja meg. 

Szép lassan felnyalábolta és az ölében vele megindultak befelé. Odabent alaposan megtörölte a haját és megvárta, amíg leveszi vizes ruháit és egy köntöst vesz fel. Leült a kanapéra. Jan belehajtotta fejét az ölébe és addig simogatta, amíg el nem aludt. A többiek köréjük gyűltek és addig meg sem szólaltak, amíg a lány mély álomba nem merült. Tartott a reakciójuktól, de tudta, hogy meg kell beszélniük mi történt. Hyunjoong és Kyujong leültek velük szembe az asztalra, míg Hyungjun és Youngsaeng mellettük álltak meg. 

- Fel kell készülnünk Lee Joon-ék bosszújára! - emlékeztette a legidősebb. - Megöltük Seungho-t és ezt nem fogják annyiban hagyni!

- Tudom. - húzta el a száját.

- A legjobbkor jött ez az ösztöne. - szólalt meg Kyujong. - Megvédte magát és minket is.

- Iszonyúan erős túlélési és védelmi ösztöne van! - világított rá Youngsaeng. - Mindenki más feladta volna a helyében, de ő tovább küzd.

- Mindent elkövetek, hogy ne essen baja! - simított gyengéden végig Jan fején. - Ha kell, az életem árán is megvédem!

Nem mondott semmi mást. Finoman az ölébe vette Jan-t és elindult a szobája felé. A lépcsőn felfelé bevillant neki, amikor a lány a szörnnyel küzdött. Ártatlan énje kikapcsolt, mikor veszélyt érzékelt. Ilyennel még sosem találkozott. Benne volt korábbi énje, de csak akkor tört a felszínre, amikor szükség volt rá. Először akkor látta ilyennek, amikor az ősi vámpírral küzdött. Kíméletlenül sújtott le a férfire és még a széltől is óvta. Korábban még született vámpírt sem látott ekkora erővel és gyorsasággal, mint ami neki volt. Biztos volt benne, hogy ha kiderül, hogy a szörnyet Jan ölte meg, Lee Joon-ék kegyetlenebbek lesznek, mint eddig bármikor. Akkor ki tudja mit tesz majd vele, ha éppen a mostani énjével kapja el.
Mikor felért az emeletre, megállt és alaposan szemügyre vette a folyosót. A gyerekek aggódva sóhajtoztak és hangosan sírtak a szobrokba rejtőzve. Szerette volna azt mondani nekik, hogy nem lesz semmi baj, de képtelen volt hazudni nekik. Végre rászánta magát arra, hogy elinduljon és megállt a lány szobájának ajtajában. Mintha lassan betöltötték volna az élet színei. Mikor kinyitotta az ajtót, leesett az álla, mert mintha minden életre kelt volna. Lehetséges, hogy Jan életre keltett valamit a házban és a határon belül? Az ablakhoz sétált vele és tátva maradt a szája, mert a halott növények feléledtek és élénk színekben pompáztak. Szép lassan minden kizöldült és virágozni kezdett. Visszalépkedett az ágyhoz és gyengéden lefektette szerelmét, majd betakarta.  
Egy darabig mellette ült és várta hátha felébred, de esély sem volt rá. Az állandó vércsere és a terület védelme minden erejét kivehette. Regenerálódnia kell, különben sosem lesz nyugta és csak remélte, hogy ezzel könnyebben térnek vissza az emlékei és az ereje. Ő is kezdett fáradni. Átsétált az ágy másik oldalára és befeküdt mellé. Képtelen lett volna magára hagyni ennyire kiszolgáltatott állapotban. Még nem tudta lehunyni a szemeit. Folyton arra gondolt, hogy kijelölte a területet és sikított, majd amikor a karjaiban tartotta úgy mondta ki a nevét, mintha megismerte volna. Lehetséges, hogy felébredt a tudatlanságból és visszatért emlékeinek nagy része? Nagyot nyelt és közelebb húzódott hozzá, hogy érezze teste melegét és az illatát, ami mindig megnyugtatta bármi miatt aggódott. Jan még mindig nem reagált, de most nem is bánta. Amint elhelyezkedett a legkényelmesebb pozícióba és a lehető legközelebb volt hozzá, azonnal el is aludt.  

Odalent Kyujong jobban aggódott, mint eddig bármikor. Korábban is szerelmes volt a lányba, de most, hogy meg kell védeniük, csak erősödött benne ez az érzés. Zavarta, hogy Jungmin is akarta a lányt. Hónapokkal ezelőtt miatta tűnt el és hanyagolta őket. Egyszer ki is leste őket, mikor szeretkeztek. Jan olyan odaadóan ölelte és csókolta, hogy féltékeny lett. Hiányolta, hogy nem beszélgethettek annyit, mint régen. A kertben, mielőtt Lee Joon-ék betörtek úgy beszélgettek, mint szoktak. Azt kívánta bár a régi Jan-nel beszélhetne, aki mindig megérti mi bántja. 

- Mi bánt? - Elmosolyodott Youngsaeng hangjára.

- Csak a múlton merengtem. - Vallotta be.    

- Javíthatatlan vagy! - Mindketten nevetni kezdtek. 

Úgy érezte elöntik az érzelmek. Nagyon aggódott Jan miatt. Tehetetlennek érezte magát, hisz Hyunjoong akadályozta meg nehogy elrabolják. Lee Joon-t sarokba szorította és alaposan ellátta a baját, de még az sem akadályozta meg, hogy szörnyet küldjön rá. Hogy lehet valaki ennyire aljas? Ők lemaradtak, míg Jungmin követte és megvédte volna ha kell.  

- Mondd el neki mi volt köztetek. - Ajánlotta fel az idősebb. - Azzal könnyítenél a lelkeden és kiderülne, hogy még ugyanúgy vagytok-e még, mint régen.

- Még korai. - Mondta nehéz szívvel. - Az elmúlt pár nap is sok volt neki.  

Youngsaeng a vállára tette a kezét. - Ha ez vigasztal, amikor együtt beszélgettetek a kertben, olyannak láttalak titeket, mint régen. - Hálás volt a szavaiért és igaza volt, mert vigasztalta.

Tudta, hogy nem zúdíthatnak rá mindent egyszerre, mert az nagyon veszélyes. Ha attól rohamot kapott és kikészült, hogy megpróbált emlékezni, akkor lehetséges, hogy súlyosabbá válna az állapota, hogy elmondja milyen kapcsolatban álltak. Youngsaeng elment lefeküdni, de ő képtelen volt pihenni. Alaposan végiggondolta hogy fogja legközelebb megakadályozni, hogy bárki az MBLAQ-ből a közelébe kerüljön. Akkor nem lesz kíméletes és ha kell meg is öli valamelyiküket. Egy kósza gondolattól vezérelve felsétált a lépcsőn és halkan kinyitotta a lány szobájának ajtaját. Meglepődött, amikor meglátta az őt ölelő és alvó Jungmin-t. Úgy döntött nem zavarja őket, hisz szükségük van a pihenésre. Ideje volt neki is nyugovóra térnie.